A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek. - Wass Albert
Mai rohanó világunkban különösen fontos lenne, hogy a nap bármelyik órájában könnyedén el tudjunk lazulni, az éjszakákat megfelelő és regeneráló pihenéssel tudjuk tölteni, a munkával tanulással töltött idő alatt megfelelően tudjunk összpontosítani. Testi és lelki egészségünknek alapfeltétele a kiegyensúlyozott életvitel, ezért az, hogy hogyan reagálunk a környezetünk által ránk rótt terhekre, meghatározza azt is, hogy miként reagálunk a betegségekre.
Ebben nyújt segítséget a VitalMobil készülék: bioelektromágneses hullámai hozzásegítenek ahhoz, hogy a hétköznapokban kiegyensúlyozottabbnak, frissebbnek és nyugodtabbnak érezze magát.
Az élő szervezet működésének nélkülözhetetlen alapja a rezonancia, vagyis a különböző hullámhosszon és feltételek között megvalósuló mozgásösszhang. A sejtmozgásoktól a legösszetettebb idegrendszeri funkciókig minden élőlény valamilyen tartományban rezeg. Ez a rendkívül és gyakran nagyon bonyolult, finom mozgás tartja egyensúlyban a Föld élőlényeinek működését éppúgy, mint az élettelen világ egységét. Ha a rezgés kibillen a sajátos egyensúlyi helyzetéből, megbomlik a koordináció, amit másként úgy is nevezünk: a harmónia szétesik.
Erre az állapotra alkalmas az új eszköz, a belső koordinációt és a biokémiai tevékenység optimalizálását segítő: VITALMOBIL.
Az egészségügy területén végzett vizsgálatok és tapasztalatok alapján olyan készüléket és kezelési módszereket fejlesztettek ki, amelyek a rezonancia alapú technológiák precíz alkalmazását teszik lehetővé. A tenyérben elférő készülék olyan optimalizálást kínál, amely a szervezet bioinformatikai koordinációját segíti endogén jelek alkalmazásával.
Miért van az, hogy ez a kis készülék sokféle funkcióra alkalmas, vajon a szerteágazó alkalmazások nem rontják az eljárás hatásfokát?
A kérdésre a választ a biorezonancia lényege adja: a programok nagyon alacsony frekvencián befolyásolják a sejtmembrán ritmus működését, segíthetik a sejtanyagcserét és növelhetik a sejt energiaszintjét. Innen kiindulva erősítik az egyensúly fenntartását, és diszharmónia esetén pedig az egyensúly visszaállítását. A biorezonancia terápia új lehetőség az életminőség fenntartása és fejlesztése területén.
Előnyei:
Főbb lehetőségek a VITALMOBIL-lal:
Felhasználói: nemcsak nagy leterheltségű menedzserek és folyamatosan fizikai munkát végzők, hanem mindenki, akik kézzelfogható és gyors megoldást szeretnének a diszharmonikus állapotok helyreállítására.
Az életminőség javítására és a testi és lelki harmónia erősítésére.
Ismerkedjen meg a készülékkel!